Jó pár hónapja nem jelentkeztem. Tulajdonképpen nem is lett volna miről írnom.
A lényeg: elköltöztünk. Nem, nem azért, mert feladtuk a küzdelmet és menekülőre fogtuk a dolgot. Egyszerűen adódott egy lehetőség, de a döntés meghozatalában nagy szerepet játszott az is, hogy így megszabadulhatunk a pékségtől. Nem volt könnyű eladni a lakást. Senki sem olyan idióta, hogy elhiggye, a pékségből semmi sem szűrődik fel. És nem is állítottam ilyesmit, elmondtam, hogy minket bizony zavar a zaj, de van egy érvényes birtokvédelmi határozatunk, ami tiltja az éjszakai munkavégzést… Akadt olyan is, aki a lakása alatt levő konditerem elől menekült volna. Végre jelentkezett egy komoly érdeklődő… a házból. Befektetésnek vette meg a lakást, de azért jól lealkudta az árat, hiszen pékség van alatta. Szóval most már nyugodtan alszunk.
Mint utóbb megtudtam, kapott tőlem a pékség egy “búcsúajándékot”. Azt már írtam korábban, hogy a közterületesek segítségét is igénybe vettük az éjszakai zajos munkavégzés bizonyítására. Nem tudtam róla, de a legutóbbi határozat-végrehajtási kérvényemre még a nyáron kimentek ellenőrizni, és megállapították, hogy bizony-bizony, éjszaka dolgoznak a pékségben, ráadásul jól hallhatóan. Sajnos ebből a határozatból nincs példányom, mert az új címre nem küldte meg az önkormányzat, hiába adtam meg nekik utólag. Annyit tudok, hogy 750.000 Ft büntetést szabtak ki a pékségre. Szerintem ezt sem fizették ki.
Novemberre tűzték ki az újabb tárgyalást, de a pékségtől senki sem – még az ügyvédjük sem – jelent meg, így újra elnapolták. Az újabb tárgyalás január 22-én volt, ahol szintén csak mi, alperesek képviseltettük magunkat. És végre ítélet született! Igaz, csak I. fokú, de akkor is ítélet: A bíróság a felperes keresetét elutasítja.
Ez elsőre jól hangzik, de ha belegondolunk, akkor csak egy “nesze semmi, fogd meg jól”: 2013. augusztusától 2015. januárjáig kellett várni arra, hogy eldőljön, érvényes marad-e az önkormányzat határozata, ami eltiltotta a pékséget az éjszakai zajjal járó munkavégzéstől. A határozat érvényes, így ha a lakók ismét beadják a határozat-végrehajtási kérvényt, akkor az önkormányzat kb. 1 hónapon belül váratlanul kimegy ellenőrizni. Ha éppen akkor tetten érik a pékeket, 1 hónap múlva kivetik az újabb büntetést, a pékség 1 hónapon belül fellebbez a kormányhivatalnál, a kormányhivatal 1 hónap múlva meghozza határozatát, hogy jogszerű volt-e a büntetés…. Folytassam??? Hozzáteszem, mióta elköltöztünk, senki sem adott be újabb határozat-végrehajtási kérvényt. Így tulajdonképpen a pékség nyert. Továbbra is zavartalanul dolgoznak.
Ja igen, megítélte a bíró a perköltség visszafizetését. Egy fillért sem láttunk és látunk belőle. Természetesen adhatunk be fizetési meghagyás iránti kérelmet (5000 Ft/fő), utána fordulhatunk végrehajtóhoz (5000 Ft/fő), pénzt nem sokat látnánk belőle, maximum az igazságérzetünknek tenne jót, ha nem hagynánk annyiban a dolgot.
El ne felejtsem, még az sem kizárt, hogy a pékség fellebbez és mehetünk II. fokra. Akkor lesz még miről írnom.