A második meghallgatás előtt még idegesebb voltam, mint először, hiszen már tudtam, hogy ügyvéddel érkezik a pékség. Szerencsére az önkormányzat megküldte az ügyvéd beadványát, így azt már előre tudtuk, hogy 4 tanúval jönnek, mindannyian azt akarják bizonyítani, hogy a zaj nem az üzemükből származik.
Válaszcsapásra készültünk. Az már az első meghallgatáskor kiderült, hogy nem vagyunk kötelesek előre bejelenteni a tanút, elég, ha a meghallgatás előtt szólunk és leadjuk az iratait. Így aztán megkértük két ismerősünket (nem rokont!), hogy – egymástól függetlenül – jöjjenek el a lakásunkba egy-egy este, és a meghallgatáson számoljanak be a tapasztaltakról. Hát, azt hiszem, sikerült meglepnünk az ügyvédet, mikor mi is tanúkkal állítottunk be.
Nem akarom részletesen leírni az elhangzottakat, a meghallgatás 3 órás volt, a jegyzőkönyv is 14 oldalas lett. A lényeg: a mi tanúink egybehangzóan állították, hogy zajt és rezgést tapasztaltak, ami egyértelműen alulról, a pékségből jött. Az egyik tanú az egyik panaszostársunk barátja, ő többször is megfordult a lakásukban, így még csak arra sem hivatkozhatott a pékség, hogy egyedüli eset volt amit hallhatott. A másik tanú a társasházban lakik, ő nyilatkozni tudott arról, hogy kint is lehet hallani a zajt, mikor elmegy a péküzem mellett.
A pékek nyilatkozatai sokkal érdekesebbek voltak:
– a gépek csak pár percig mennek, az sem zavaró
– a pékségből zaj kifele nem hallattszik
– bent kézi erővel pakolnak, belül semmit sem húznak, mindent szépen csendben emelnek
– szag nincs, maximum a friss kenyér finom illata
– a pékség fölött lakók le szoktak hozzájuk kopogni, azt ők is hallják (arra a kérdésre, ha egy gyerek szaladgálását ők lent hallják, akkor miből gondolják, hogy az ipari gépeket fent nem lehet hallani, nem tudott válaszolni)
– fentről olyan zaj jött, mintha vascsővel verték volna a falat
– a dagasztó gép fölül szoktak zajt hallani
– a pékség megfelelő hangszigeteléssel van ellátva, minden gép alatt gumiszőnyeg van
– más pékségek ennél sokkal zajosabbak
– nem értik, miért zavarna bárkit is a pékség, őket nem zavarja
– a lisztes zsákot kézzel szokták belül húzni
– éjszaka gyors ütemben nem használják a dagasztót
– belül a rekeszeket élére állítva tolják, s igaz, hogy a járólapok között fúgarés van, de az nem számít
– a tésztának, a kelesztésnek nincs szaga, csak a kisült terméknek van illata
– a kocsinak lehet minimális zaja, ha húzzák, és a pékségen belül is húznak kocsit
Azért itt is voltak ellentmondások. Mi rögtön kértük, hogy a tanúvallomások értékelésekor vegyék figyelembe, hogy valamennyien a pékség alkalmazottai, a főnökük előtt kellett beszélniük, a megélhetésük függhet attól, hogy mit mondtak.
Az ügyvéd még próbálkozott, hogy szeretne x nap múlva egy újabb beadványt benyújtani, de az ügyintéző mondta, hogy ebben az ügyben több meghallgatás, bizonyítási eljárás már nem lesz. Mikor kérdezte, hogy mi kívánunk-e még valamit hozzáfűzni, mondtam, hogy én is majd írásban teszem meg az észrevételeimet. Na, erre jól kinevetett az ügyvéd. Én meg úgy gondoltam, jobb, ha ő nem tudja, mit akarok mondani. Persze most sem úsztuk meg, a meghallgatás végén szinte kiabálva mondta nekünk az ügyvéd, hogy falun kellene disznószagot szagolnunk, akkor tudnánk, mi a büdös (pechjére többen is szagoltunk már disznót). És hogy megérdemelnénk, hogy hajléktalanszálló költözzön alánk…
Egyáltalán nem voltunk nyugodtak és nem éreztük győztesnek magunkat. Idegőrlő hetek következtek. Alattunk tovább dübörögtek, csapkodtak. Azért volt, hogy írtam egy sms-t a “főpéknek”, mondja meg az alkalmazottainak, úgy dolgozzanak, ahogy a tanúvallomásukban állították. Nekem az elég lenne. Persze nem lett eredménye.
Néha kétségbeesve, néha bizakodva vártuk a döntést.